"A túl sok élelmiszer és a túl sok ásványi anyag eltorlaszolja testünk közlekedési útvonalait. Mindenki számára belátható, az az elvárás, hogy az ivóvizünk ne tartalmazzon se nehézfémeket, se peszticideket, se baktériumokat, se vírusokat, se klórt, se nitrátot vagy más kémiai anyagot; de az az igény, hogy mindezen túlmenően ivóvizünk kevés ásványi anyagot, azaz kevés sót tartalmazzon, az sok embernél – még sok orvosnál is – félelmet vált ki. Holott a vízben lévő ásványi anyagok majdnem kizárólag szervetlen formában találhatók meg, és ezért nem tudnak bekerülni szervezetünk ásványi anyag-háztartásába.

Meghökkentő, hogy sok esetben még orvosi körök sem tesznek különbséget szerves és szervetlen állapotú ásványi anyagok között. Holott biológiai szempontból meglehetősen jelentős különbség van az ásványi anyagok ezen két formája között. A szervetlen ásványi anyagok szervezetünk számára gyakorlatilag használhatatlanok, sőt megterhelők is. Ugyanis a szervetlen ásványi anyagok - pl. koleszterinkristályokon – raktározódnak, és a vérünkben, a vérerekben csomószerű megkeményedéseket, un. Arteriosklerotikus lerakódásokat okoznak.

A túlzott méretű elásványosodás következménye a vérünk pH-értékének megemelkedése és RHO-értékének lesüllyedése, tehát az ellenállás csökkenése. Ez szervezetünkben olyan állapot, amelyben könnyen keletkezhetnek rákos vagy más veszélyes ér-úti megbetegedések. Éppen a szervezetünk túlzott mértékű elásványosítása az öregedési folyamat egyik fő oka. A túlzott mértékű elásványosítás vesénk működési zavarához vezet, hasonlóan a vízcsövek vízkövesedéséhez túlzott mennyiségű kalcium esetén."

Prof. L.C. Vincent [1] a Párizsi Egyetem Antropológiai Intézetének vezetője 13 évig tartó kutatásaival bebizonyította, hogy a kísérleti állatok egészségügyi állapota jóval kedvezőbb, és élettartamuk sokkal hosszabb, ha azok magas ellenállású és ásványi anyagban szegény vizet fogyasztanak! Ha azonban a kísérleti állatok csapvizet vagy ásványi anyagban gazdag vizet kapnak, akkor nagyon gyakran megbetegednek és korábban pusztulnak el.

Ezzel párhuzamosan megállapította azt is, hogy azokban a városokban alacsonyabb az elhalálozási ráta, amelyeknek jobb és lágyabb a vízminősége. Pl. míg Grenoble város - ahol nagyon jó az ivóvíz minősége - halálozási száma csupán 850/100.000 fő, addig a Cote d´Azur néhány városában, ahol igen magas a víz vízkőtartalma, akár 1340/100.000 fő is lehet ugyanez az arány.
A halálozási rátán túl a rákos megbetegedések gyakoriságát is vizsgálta Vincent professzor és hasonló összefüggéseket állapított meg a rossz vízminőség és a rákos megbetegedések gyakorisága között. Hasonló kutatásokat végeztek az osztrák Steiermark tartományban is.

[1] A lakosság egészségügyi állapota és az ivóvíz ásványianyag tartalma közötti összefüggést a vízkutató Prof. Vincent 1950 és 1970 között vizsgálta. Kutatásaira számos késöbbi orvos és bioelektronikus támaszkodik.

„Szervezetünk vízháztartásának 60%-a a sejtjeinkben, 30%-a a sejtközi állományban, 10%-a pedig a vérerekben található. Vesénk mellett a nyirokcsomóinknak is kiemelkedő szerepük van az anyagcserében, mert a nyirokrendszerünk is fontos szűrőberendezés.

A szervezetünkben lévő kb. 13 milliárd sejt, úgymond vízben ágyazva dolgozik. A tulajdonképpeni anyagcsere a sejtekben zajlik le, amelynek során sejtjeink megváltoztatják, leépítik vagy újra összeállítják a sejtekbe került anyagokat. A sejtek, a nyirokszövet és a vérerek között létezik egy vízben gazdag - a kutatók által igen elhanyagolt - sejtközi állomány. A sejtközi állományt kötőszövet tölti ki, amelyben ideg-, kötőszöveti rostok finom szövevényét találjuk. A rostok rácsszerkezetet képeznek, és ezen a szitaszerű, cukrokból és fehérjékből álló rácsszerkezeten kell átküzdenie magát minden olyan anyagnak, ami vérereinkből a sejtjeinkbe szeretne behatolni. A sejtjeinkbe be nem engedett anyagok ebben a sejtközi állományban rakódnak le, ill. tárolódnak. A sejtközi állományunk tehát nagyon hasonló funkciót tölt be, mint vesénk. Úgy is megfogalmazhatjuk, hogy a sejtközi állományunk szervezetünk szemétládája. Nemcsak az anyagcsere végtermékeit tároljuk itt, hanem mindazokat a nehézfémeket vagy peszticideket is, amelyek az általunk elfogyasztott vízből kerültek szervezetünkbe. A lerakódások és elzsírosodás hatására a kötőszöveti járatok egyre szűkebbek lesznek, ami megnehezíti és lelassítja a vérben hordozott anyagok sejtjeinkbe történő bejutását. A beszűküléssel párhuzamosan megnő a vérnyomásunk és egyre kevesebb életfontosságú anyag tud a sejtjeinkbe bejutni. Ez a következmény rendkívül hátrányos a szervezetünkre nézve.” „Jó minőségű ivóvízfogyasztással lassíthatjuk és megelőzhetjük ezeket a káros folyamatokat. A tiszta víz kiváló oldó hatása miatt ugyanis képes megtisztítani kötőszöveteinket és kioldja belőlük a lerakódott káros elemeket. Ez csak akkor igaz, ha a víz oldóhatását, felvevőképességét nem korlátozzák a benne lévő anyagok. Ezen a ponton tehát újra kapcsolódunk az ivóvíz minőségéhez.”

A víznek nem feladata (vagy alig), hogy ellássa szervezetünket ásványokkal vagy nyomelemekkel, különösen azért nem, mert a vízben található ásványi sók, ill. nyomelemek olyan formában vannak jelen, hogy nem képesek fordulni a polarizált fényre. E nélkül a tulajdonság nélkül (fordulás) nem képesek, vagy csak elhanyagolható mennyiségben képesek behatolni a sejtplazmába. Plazmán kívül maradásuk megnövekedett ozmotikus nyomást okoz a sejtplazmán kívül, a sejtplazmán belül pedig vízhiányt és csökkentett nyomást. Ha a sejtbeli egyensúly felborul számos betegség tanúi lehetünk, amelyek között felmerülhetnek rákos és a szív-vérkeringési megbetegedések is.