A nano-aranykolloiddal több lesz az életerőnk!

Napjainkban egyre több forrásból hallhatunk az emberek „felemelkedéséről”, a lemez tn„megvilágosodásról”. Ennek oka, hogy egyre többen vannak, akik foglalkoznak saját belső énjük fejlődésével. Tudatosan vizsgálják önmaguk, és embertársaikkal való kapcsolatukat. A szellemi fejlődés nagy jelentőséggel bír
az életben való előbbre jutásunk minőségére és arra, hogy mindezt mennyi idő alatt tesszük meg.

Kisugárzásunk, testünk, lelkünk, szellemünk, sejtjeink vibrációja mind-mind felelősek azért, milyen embereket és eseményeket vonzunk be életünkbe. Bizonyára hallott már a vonzás törvényéről, vagy arról, hogy ha tudnánk, mekkora ereje van gondolatainknak, soha többet nem gondolnánk rosszra!

Az aranynak ősidők óta jelentős szerepe van az emberi mentális, testi és spirituális tisztítás területén. Több tudományos kutatás is bizonyítja, hogy megnöveli az életerőt, emeli a sejtek vibrációs szintjét, felgyorsítja a köztük folyó kommunikáció idejét.

Mi következik ebből?

barnafej agykerekek tnAz arany, kolloid oldatként a szervezetbe kerülve képes javítani a sejtek közötti kommunikációt, ezáltal az egész testre és elmére teljesítménynövelő hatással bír.
Koncentráció képességünk nő, míg a szívritmusunk normál ütemben működik tovább. Harmonizálja az idegrendszer, így csökkenek a szorongás, félelem, depresszió, lehangoltság érzések. És vigyázat! Libidónövelő hatásáról is írtak!

Mivel jár ez?

Három-négy hét elteltével javul az energiaszintünk, és vidámabbak és pozitívabbak leszünk. Ebből következik, hogy a hétköznapi problémákra nyugodtabban tudunk reagálni, és könnyebben fókuszálunk a jó megoldásokra, mint a problémákra. Pihentebben ébredünk, és még előfordulhat, hogy sportolni is el fogunk járni, hogy a felszaporodott energiánkat hasznosan vezessük le! Látja, hogy a sejtszintű élettani hatása mekkora változást tud előidézni a hétköznapi életben? Automatikusan vonzza az egészséges életvitelt, ami pozitív kisugárzást, a gondolkodásban pozitív eredményeket és így pozitív embereket vonz!

Jótékony hatású a közérzetre, csökkentheti a szénhidrát igényt, mégis energetizál. Így fogyni vágyók részére is igen nagy segítség lehet. Erősíti sejtjeinket, s mellette az ízületi gyulladásnál is fájdalomcsillapító hatású, csökkentheti a duzzanatot, amivel rugalmasabbá, mozgékonyabbá teszi ízületeinket. További mentális eredménye, hogy hatásos lehet figyelemhiány és hiperaktivitás kezelésében is. Enyhíti az asztmatikus tüneteket, alkohol-, nikotin-, és koffeinfüggőség csökkentésére is használják (főleg Amerikában).

Arcra, dekoltázsra kenve, majd arckrémmel bedörzsölve, hatékonyan ránctalanít (ezért használják a kozmetikumokban)!

Mivel természetes alapanyagú oldat, melyet megtisztított vízben oldanak fel, semmilyen negatív mellékhatását nem tapasztalták. Edgar Ceyce úgy gondolja: Ezüstkolloiddal párhuzamosan fogyasztva majdnem duplájára növelhető az élettartam!

Szóval dobja félre az antidepresszánsokat, és a panaszkodást és aranyozza be rog tnéletét!

Fogyasztása: Evés előtt 5-10 perccel kell bevenni, hogy maximálisan felszívódjon. Felnőtteknek a napi adagja 2x1 teáskanál. Gyerekeknek 1 teáskanál (5ml).

Ezüst- és aranykolloid szedése közben min. fél órának el kell telnie a jobb felszívódás érdekében.