Fluktuáló jelenségek

Dr. Giorgo Piccardi professzor (Firenze) ismert vízkutató a XX. század közepén munkálkodott. Számos tudományos közleményben hívta fel a figyelmet a fluktuáló jelenségekre. Kijelentette: „Sok olyan jelenség található a Földön, amelynek mérési eredményei látszólag teljesen azonos vizsgálati körülmények között, a leggondosabb mérési módszerek ellenére is, a hibahatárokat messzemenően meghaladóan ingadoznak”.

A víz tulajdonságait jelentősen befolyásolják a földi és a földönkívüli elektromágneses terek, a napfolt-tevékenységek, valamint a Hold ciklusai. A víz folyamatosan együttműködik (kooperál) a külső és a környezetében lévő terekkel, s szinte percről percre változtatja tulajdonságait.

A vízkutatók sokáig keresték, mi teszi a vizet alkalmassá, hogy tulajdonságát megváltoztassa és szinte minden, a környezetében lezajló eseményre reagáljon?

A vízmolekula szerkezete

A vízmolekula, ahogy azt képlete (H2O) elárulja, két hidrogén- és egy oxigénatomból áll. A hidrogén a legegyszerűbb atom, ami csak létezik. Egy egységnyi pozitív töltés (proton) középpont körül kering (rezeg) egy egységnyi negatív töltés (elektron) úgy, hogy az a tér tetszőleges pontján bármelyik pillanatban előfordulhat. Ha gondolatban ugyanarra a fotópapírra egymás után nagyon sok fényképet készítünk a hidrogénatomról, azt láthatjuk, hogy a proton közvetlen közelében az elektron nagyon gyakran fordul elő, míg tőle távolodva egyre ritkábban.

Az oxigénatom ennél lényegesen bonyolultabb. Atommagjában 8 pozitív töltés-proton mellett – általában – 8 semleges neutron található. Az elektronburok 8 negatív töltés-elektront tartalmaz. Ebből kettő a hidrogénnél megismerthez hasonló pályán helyezkedik el, a maradék hat az atommagtól távolabb, bonyolultabb geometriájú pályákon található. Közülük 4 elektron két nem kötő elektronpárt hoz létre. A másik kettő pedig a hidrogének egy-egy elektronjával két kötő elektron-párrá alakul.” (Dr. Szász)

Minden atomnak más az elektronszerkezete, és így más-más erővel vonzza a kémiai kötésekben lévő, a többi atommal közösen használt elektronokat. Ezért a kémiai kötésekben lévő elektronok a legritkább esetben helyezkednek el szimmetrikusan. A kapcsolódó atomok egyikén általában elektronfölösleg, a másikon elektronhiány lép fel. A vízmolekulában az oxigénatomon van az elektronfölösleg, és a hidrogénatomon az elektronhiány. Így az O enyhén negatív, a H enyhén pozitív töltésű lesz. Az oxigén részleges negatív töltéséhez a nemkötő elektronpárok is hozzájárulnak a maguk negatív töltésével. Így kialakul egy olyan alakzat, melynek egyik vége negatív töltésű, míg a vele szögben álló két végen pozitív töltés található.

A tetraéder közepén található az oxigénatom, a két csúcsán a hidrogénatomok. A másik két csúcs felé mutatnak a nemkötő elektronpárok.	A vízmolekula geometriai kötésszögekkel.

A pozitív és negatív pólust tartalmazó rendszerek (hasonlóan a mágnesek két pólusához) dipólusok, melyek (szintén a mágnesek analógiájára) kölcsönösen hatnak egymásra. A különböző pólusok vonzzák, az egyneműek taszítják egymást, ami a molekulák elfordulásához, rendeződéséhez, összekapcsolódásához vezethet.” (Dr. Szász)

A víz dipólus-szerkezete

Már egy vízmolekula tetraéderes szerkezete is képes hasonló geometriai formákkal összeköttetésbe lépni. A piramisok dehidrációt előidéző tulajdonságai kapcsán feltehetik a kérdést, hogyha az azonos, illetve közel azonos geometriai formák hatnak egymásra, akkor a piramisok miért oktaéderek, és már eredetileg miért nem tetraéderes, háromszög alapúra építették őket? Hasonlóság a víz és a piramis szerkezete között A víz kvázikristályos tulajdonságú, ami azt jelenti, hogy képes változtatni a szerkezetén. A hidrogénkötések folyamatos változása eredményezi az eltérő geometriai alakzatok, így az információk felvételének lehetőségét is. Ennek köszönhető, hogy a víz tökéletesen fel tudja venni a rezgéshullámok formáit. A két térszerkezet közti hasonlóság talán legfontosabb eleme a geometriai középpontban elhelyezkedő súlypont. A rendezett víz a súlypontja mentén képes jobbra vagy balra elforogni annak függvényében, hogy szerkezetét tömöríteni, rendezni, információval ellátni akarjuk, vagy pedig kémiai, kaotikus jellegét kívánjuk erősíteni (jobbos vagy balos spinű).

Vízközösségek, „klaszterek” kialakulása Ha két H2O molekula közel kerül egymáshoz, akkor az ellentétes töltésrészek vonzani fogják egymást. Az egyik vízmolekula valamelyik pozitív töltésű hidrogén atomja kapcsolatba lép a másik molekula egyik negatív töltésű – nemkötő elektronpárjával és a fentebb tárgyalt O-H kovalens kötésnél gyengébb, úgynevezett hidrogénhíd kötést (vagy rövidebben hidrogénhidat) hoznak létre. Minden vízmolekulának két enyhén negatív nemkötő elektronpárja, és két enyhén pozitív hidrogén atomja van, így egy molekula összesen négy hidrogénhidat tud létrehozni. Négy (tehát maximális számú) hidrogénkötést tartalmazó rendszert, a jégben és a vízben egyaránt találhatunk. A jégben az egész kristályra kiterjed ez a H-hidas szerkezet, a vízben viszont csak néhány molekulára. Ezeket H-híddal összekötődött molekulacsoportokat nevezzük klasztereknek. Az egységek közötti térben lévő molekulák rendezetlenül helyezkednek el. A klaszterek kialakulása teljesen véletlenszerű. Az alkalmi vízközösségek átmenetileg létrejönnek, majd visszaalakulnak. A vízközösségek jellemző tulajdonsága, hogy létrejöttükor hidrogénhidak alakulnak ki.

A „vízközösség” létrejöttének egyetlen alapfeltétele, hogy a kooperációk egy közös rendszert képezzenek (egy sejt, egy szövet, egy szerv, egy test, stb.). A rendezett vízközösségek önálló egységeket képeznek egy adott vízmennyiségben. A folyamatos kooperáció következtében a rendezett víznek „folyamatos”, „egyenletes” tulajdonságai alakulnak ki. A rendezett víz, az egységes szerkezeti alakzaton túl – a kooperációs szintektől függően – különféle rezgéseket hordoz. Ezek a rezgések a környezetében lévő, még rendezetlen vízmolekulákra is hatással vannak. A rendezettség kiterjedése (expanziója) létkérdés, hiszen a rendezetlen (amorf) víz erős irritációja folyamatosan veszélyezteti, támadja a rendezett közösségek létét. A rendezettség kiterjedése „valószínűleg” fraktálos jellegű. Számtalan rendezett közösség hoz létre, az alaptulajdonságra jellemző közösségekből, egyre nagyobb egységeket. Amikor megszűnik a víz erős kooperációs köteléke, akkor a víznek a tankönyvekben leírt alaptulajdonságai kezdenek érvényesülni.

Így a rendezett állapot időben nem mindig állandó. Ugyanakkor az egyes struktúrák egymásba alakulása is reális. Mind a rendezett, mind a rendezetlen állapot emléknyomokat hagy a vízben. Például: az elektromos térrel, rádióhullámmal vagy vegyi szennyeződéssel (klórgázzal) széttördelt klaszterek vízmolekulái is megőrzik negatív élményeiket! Ezek a rendezetlen molekulák, ugyanolyan hőmérsékleten, ugyanolyan körülmények között, nehezebben rendeződnek klaszterekbe, mint a már klaszteres előélettel rendelkező referencia párjaik. (Dr. Szász) A hidrogénhíddal összekötődött vízmolekulák hozzák létre a rendezett vízmolekulacsoportokat, klasztereket, amelyeket egy közös rendezőelv irányít és tart össze. Ezt az állapotot nevezzük a víz élő, rendezett állapotának. Gyakorlatilag minden élő szervezetnek ezt az átprogramozást, ezt a rendező elvet szükséges a szervezetbe bekerült vízzel végrehajtatni. Könnyű belátnunk, ha egy vízmolekula vagy egy sejt nem követi a központi akaratot, akkor az a betegség forrása (pl: rákos sejt)! Belátható: nem mindegy, milyen tisztaságú és milyen állapotú vizet viszünk be a szervezetünkbe. Az RO rendszerrel kémiailag letisztított, majd energetizált (összerendezett) víz klaszter szerkezetű, gyorsan átveszi a központi akarattól a szükséges információkat (a rendező elvet) és könnyen beépül szervezetünk vízháztartásába. Ezzel szemben a rendezetlen, szennyeződésekkel terhelt ivóvíz megterheli immunrendszerünket, és többletmunkára kényszeríti szervezetünket! A vízkutatók mérései szerint a tiszta energetizált víz fél óra alatt éri el a sejtjeinket, amire a hagyományos csapvíz csak négy óra elteltével képes!